Rutinos belső védőt igazolt az M-Foci Kft.

Egy komoly tapasztalattal rendelkező játékos, Tóth Imre is az M-Foci Kft.-nél folytatja pályafutását. A belső védő korábban több NB-s osztályokban szereplő csapatot erősített.

Tóth Imrét mintegy 20 éve kísérti a labdarúgás, Makón nevelkedett. Utánpótlás évei után az MTK-ba került, ahol több évig focizott, majd Cegléden, Szegeden, Orosházán és Hódmezővásárhelyen is megfordult.

– Szeretnék segíteni a csapatomnak, hogy minél jobb helyezést érjünk el az NB III-ban. Még nem ismerek mindenkit, elég fiatal a korosztály, de igyekszem minél hamarabb beilleszkedni az együttesbe. Babolek Zolival játszottam Hódmezővásárhelyen, utánpótlás szinten pedig Kalász Zolival és Rakonczai Zolival is pályára léptem – avatott be Imre.

A belső védő hasznos igazolásnak tűnik, hiszen Hacker Bence abbahagyta az aktív futballt, aki ezen a poszton játszott.

– Iminek a nevelőedzője voltam, úgy gondolom, hogy jól jön egy focista, aki komoly rutinnal rendelkezik, tartást ad a csapatnak a fiatalok mellett – tette hozzá Méhes Tibor vezetőedz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.