post

Folytatni szeretnénk, amit elkezdtünk

Az M-Foci Kft. vasárnap 16 órától a Rákosmente KSK-val csap össze az Erdei Ferenc téri sportpályán, az NB III közép csoportjának a 23. fordulójában.

Az ősszel egygólos győzelmet arattak a makóiak idegenben. A találatot a második félidő elején Busa Bence szerezte.

A Maros-partiak a Szekszárdon kiharcolt három pontjukkal két helyet javítottak a tabellán és a Hódmezővásárhelyt, valamint a Paks II csapatát is megelőzték. Mindezek ellenére a Makó nem nyugodhat meg, hiszen a kieső zónában áll, ahol minimális a különbség az együttesek között.

A Rákosmente a 10. pozícióból várja a párharcot és a múlt hétvégén 2-1-re legyőzte a Honvéd II gárdáját. Az ellenfél négy mérkőzés óta nem kapott ki a bajnokságban, legutóbb a Dunaújváros bizonyult jobbnak.

A makóiak első tavaszi sikerével felcsillant a remény, hogy jó úton halad a csapat és hátha kilábal a következő fordulókban az immáron hosszabb ideje tartó hullámvölgyből. A hazaiak kaptak egy újabb lehetőséget a bennmaradás kiharcolásához, ezért igyekszenek mindent megtenni, hogy a hátralévő összecsapásokon ponttal/pontokkal biztosítsák helyüket az NB III-ban.

Várjuk szurkolóinkat! Hajrá Makó!

Albert Barbara Andrea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.