post

Négy góllal nyert Makón a Kozármisleny

Az M-Foci Kft. 4-0-ra kikapott a Kozármisleny FC-től az NB III közép csoportjának a 29. fordulójában.

A Maros-partiak győzelemmel szerették volna befejezni az utolsó hazai mérkőzésüket, bár már korábban eldőlt, hogy búcsúznak a harmadosztálytól. A makóiak ezúttal sem tudtak pontot szerezni, mivel az elmúlt időszakban mutatott gyenge formájukat hozták. A hazaiaknak volt néhány helyzetük, ám egyik sem végződött góllal, míg a kozármislenyiek hatékonyabban futballoztak és kihasználták lehetőségeiket.

Az első félidőben Havasi Dániel találatával 1-0-ra vezettek a vendégek, így még reménykedhetett a Maros-parti gárda, hogy a második játékrészben javíthat. Azonban a Kozármisleny nem engedte ki a kezéből a meccset és végül 4-0-ra győzött, miután Márkvárt Patrik, Pergel Bence, valamint Tóth Marcell is betalált a hálóba.

– Sajnos minden ellenünk van. Próbálkoztunk, de látszik, hogy nem vagyunk a megfelelő szinten. Az ellenfél csapata magabiztosabban focizott, kihasználta a lehetőségeit, mi pedig összeomlottunk a végére. Könnyen kapunk gólokat, valamint nem tudunk találatokat szerezni és ez rányomta bélyegét az egész szezonra – mondta Kolozsvári János, az M-Foci Kft. vezetőedzője.

– Szerintem megérdemelten nyertünk, a végén egy minden sebből vérző makói együttest győztünk le négy góllal. Sajnálom, hogy kiesett az ellenfél, hiszen egy szimpatikus csapat és szép körülmények között lehetett játszani – nyilatkozta Kovács Zoltán, a Kozármisleny FC vezetőedzője.

Eredmény, NB III, közép csoport, 29. forduló:

M-Foci Kft. – Kozármisleny 0-4 (0-1)

Makó, vezette: Katona Balázs (Vrbovszki Pál, Zahorecz Roland).

Makó: Garamvölgyi – Tamaskó, Juhász, Szabó A., Lászik, Tóth T., Kóródi, Babolek, Molnár J., Bány, Széll K. Csere: Podonyi, Vajna, Magyar, Zsoldos, Lipták, Weszelovszky. Edző: Kolozsvári János.

Kozármisleny: Molnár P. – Serfenstein, Rácz Á., Rácz F., Wittrédi, Havasi, Horvát, Racskó, Tóth M., Füredi, Turi. Csere: Kurucsai, Dankó, Pergel, Márkvárt. Edző: Németh Zsolt.

Gól: Havasi (27.), Márkvárt (57.), Pergel (88.), Tóth M. (92.).

További fotók az alábbi https://szinvilag.eu/index.php?page=post&id=3296 linken tekinthetőek meg.

Albert Barbara Andrea

Vereséget szenvedett a második csapatunk

Az M-Foci Kft. II. 6-0-ra kikapott a Szegedi VSE vendégeként a megye I-es bajnokság 29. fordulójában.

A szegedi csapat visszavágott a makói vereségért és ezúttal hat gólt lőtt a Maros-parti gárdának.

SZVSE – M-Foci Kft. II. 6-0 (2-0)

Szeged, SZVSE-stadion, vezette: Mucsi Zsolt (Kovács Attila, Brezovai Zoltán).

SZVSE: Miklós – Kormányos, Vastag, Pócs D., Hatvani J., Csamangó, Végh, Szabó D., Szilágyi, Seres, Fülöp. Csere: Baka, Csanádi I., Kelemen, Kertész, Péter, Bilics, Csanádi D. Játékos-edző: Kelemen Balázs.

Makó II.: Köteles – Lipták, Vajna, Varga R., Horváth K., Herczeg, Frank, Bartucz, Szilvási, Beke, Megyesi. Csere: Posztós, Bakos, Vas. Edző: Krucsó Ákos.

Gól: Vastag (10.), Seres (20.), Szabó D. (56.), Hatvani J. (71.), Baka (83., 86.).

Megpróbáljuk megtörni a SZVSE nyolcmeccses győzelmi sorozatát

Az M-Foci Kft. II szombaton 17 órától a Szegedi VSE vendégeként lép pályára a megye I-es bajnokság 29. fordulójában.

A szegedi csapat harmadik a tabellán és csak négy ponttal gyűjtött kevesebbet a listavezető Algyőnél. Az ellenfél zsinórban nyolc mérkőzést nyert, legutóbb Röszkén szenvedett vereséget.

A második makói együttes jelenleg a 12. helyen áll, de egy pozíciót még javíthat az utolsó két fordulóban, hiszen az UTC csak két ponttal előzi meg.

Az ősszel 3-1-re nyert a Makó, akkor Bartucz Máté, Megyesi Martin és Bány Bence volt eredményes a hazaiaktól.

Albert Barbara Andrea

post

Az utolsó hazai meccsünket játsszuk

Az M-Foci Kft. vasárnap 17:30-tól a Kozármisleny FC-t fogadja az NB III közép csoportjának a 29. fordulójában.

A makóiak az utolsó hazai mérkőzésüket az utolsó helyről várják. A kozármislenyiek tizenkettedikek a tabellán és 12 ponttal gyűjtöttek többet a Maros-partiaknál.

Rosszul alakult a múlt hétvége a makóiaknak, hiszen vereséget szenvedtek Hódmezővásárhelyen, de az ellenfél sem szerzett pontot. Egyébként a Maros-parti gárda már biztosan búcsúzik a harmadosztálytól, hiszen matematikailag nem tudja beérni a jelenleg bennmaradó helyen álló Szekszárdot.

Az ősszel gólnélküli döntetlent játszottak a csapatok Kozármislenyben.

Albert Barbara Andrea