post

Vereséget szenvedtünk a bajnokesélyes Grosics Akadémiától

Az M-Foci Kft. hazai pályán 2-1-re kikapott a Szeged-Grosics Akadémiától az NB III közép csoportjának a 16. fordulójában.

Jobban indult az összecsapás a vendégeknek, akik már a 13. percben előnyhöz jutottak Tóth Gábor révén. A továbbiakban minkét csapat előtt adódott helyzet, viszont nem esett több találat az első játékrészben.

A második félidő 56. percében egy védelmi hiba után Máté János növelte a Grosics előnyét. A makóiak harcoltak a pontszerzésért és a 78. percben büntetőt kaptak, amit Busa Bence értékesített. A vendégcsapat közel állt az újabb gólhoz, de a Maros-partiak is egyenlíthettek volna.

– Szerintem nem érdemeltünk vereséget, mert helytálltunk és végig küzdöttünk. Egy olyan párharcot játszottunk, ahol nem látszódott a két csapat közti különbség. Az ellenfél védelmi hibáit nem tudtuk kihasználni, míg a Grosics élt a mi tévedéseinkkel. Ezen a téren javulnunk kell tavasszal – értékelte a találkozót Magyar György, az M-Foci Kft. játékos-edzője.

– Nagyon nehéz meccs volt, hiszen a Makó mindent beleadott és szívvel-lélekkel futballozott. A második félidőben három-négy gólszerzési lehetőséget is kidolgoztunk, ám sajnos ezeket nem sikerült kihasználnunk, majd a hazaiak büntetőből szépítettek. Kemény mérkőzés volt, de bebizonyítottuk, hogy megéri küzdeni – tudtuk meg João de Oliveira Janeirótól, a Grosics Akadémia vezetőedzőjétől.

M-Foci Kft. – Szeged-Grosics Akadémia 1-2 (0-1)
Makó, vezette: Antal Péter (Zahorecz Roland, Vrbovszki Pál).

M-Foci: Weszelovszky – Grecsó, Zsoldos, Lászik, Tamaskó, Varga R., Podonyi, Magyar, Babolek, Busa, Gémes. Csere: Garamvölgyi, Juhász, Tóth T., Hatvani, Szilágyi, Lipták, Széll. Játékos-edző: Magyar György.

Grosics: Alekszics – Pászka, Tóth G., Farkas, Erdei, Coroian, Oláh G., Cigan, Germán, Manga, Máté. Csere: Szántai, Moga, Zabari, Molnár J., Achim, Povázsai, Balogh G. Edző: Joao Janeiro.

Gól: Busa (78., 11-esből) ill. Tóth G. (13.), Máté (56.)

További fotók az alábbi http://szinvilag.eu/index.php?page=post&id=2135 linken tekinthetőek meg.

Albert Barbara Andrea

post

A bajnoki címre törő Grosics ellen zárjuk az őszi idényt

A M-Foci Kft. vasárnap 13 órától a Szeged-Grosics Akadémiát fogadja az NB III közép csoportjának a 16. fordulójában.

Az ellenfél jelenleg második helyen áll, hatpontos hátránnyal a Szentlőrinc mögött. A makóiak a 13. pozícióból és 15 ponttal várják az összecsapást. A vendégcsapat lőtte eddig a legtöbb gólt az idei bajnokságban (29 találat), emellett pedig csak 10-szer vették be a kapujukat. Máté János 12 találattal vezeti a közép csoport góllövő listáját.

A Grosics Akadémia a múlt hétvégén 2-0-ra győzött a Honvéd II otthonában, míg előtte a dobogós SZEOL-tól szenvedett 2-1-es vereséget hazai pályán. A Maros-partiak négy mérkőzés óta nyeretlenek, vagyis két döntetlent és két vereséget jegyeztek. A hazaiak a legutóbbi Dunaújvárossal vívott bajnokijukon közel álltak a három ponthoz, ám végül kikaptak 1-0-ra.

Az első fordulóban már találkozott egymással a két csapat, akkor emberelőnyben 4-1-re nyert a házigazda Grosics. Makói részről Busa Bence volt eredményes.

A rivális gárdájának nem titkolt célja a bajnoki cím megszerzése, hiszen a klub ismét szeretne az NB II-ben szerepelni. Az alakulattól nemrég távozott Popovits Pál vezetőedző, helyét egy portugál szakember, Joao Pedro de Oliveira Janeiro vette át a kispadon.

Minkét együttes a három pontért száll harcba, mert a Grosics a bajnoki elsőségért küzd, a makóiak pedig arra hajtanak, hogy bennmaradást érő helyen zárják az őszi szezont.

Várjuk szurkolóinkat! Hajrá Makó!

Albert Barbara Andrea

post

A Grosics Akadémia otthonában kezdjük a bajnokságot

Az M-Foci Kft. szombaton 17 órától a Szeged-Grosics Akadémia vendégeként lép pályára az NB III-as bajnoki idény első mérkőzésén.

Nehéz ellenféllel csapnak össze a makóiak az első bajnokin. A Gyulán játszó szegedi csapat tavaly még az NB II-ben szerepelt, ahol az utolsó előtti helyen végzett, így búcsúzott a másodosztálytól.

A Maros-parti gárda az elmúlt idényben a Paks II elleni utolsó bajnoki meccsen harcolta ki a bennmaradást az NB III-ban. Az M-Foci július 2-án kezdte meg a felkészülési időszakot, amelynek folyamán öt edzőmeccset játszott. A csapat irányítását egy új edző, Magyar György vette át és a keret is jelentősen átalakult.

– Szerintem jól sikerült a felkészülési időszak, mindenki rendesen dolgozott, de a hétvégén derül ki, mennyire állunk jól fizikálisan a bajnokságra. Mindannyian már várjuk a kezdést. Az ellenfél a bajnokesélyesek közé tartozik és nem titkolt célja, hogy feljusson az NB II-be. Mi készülünk a találkozóra, a labdarúgásban pedig bármi előfordulhat. Igyekszünk ésszel futballozni, megpróbáljuk a saját játékunkat mutatni és mindent megteszünk, hogy sikerrel jöjjünk haza – árulta el Magyar György, a makóiak mestere.

A kiemelt fotó a romániai Csermő elleni utolsó edzőmeccsen készült.

Albert Barbara Andrea