post

Négy góllal nyert Makón a Kozármisleny

Az M-Foci Kft. 4-0-ra kikapott a Kozármisleny FC-től az NB III közép csoportjának a 29. fordulójában.

A Maros-partiak győzelemmel szerették volna befejezni az utolsó hazai mérkőzésüket, bár már korábban eldőlt, hogy búcsúznak a harmadosztálytól. A makóiak ezúttal sem tudtak pontot szerezni, mivel az elmúlt időszakban mutatott gyenge formájukat hozták. A hazaiaknak volt néhány helyzetük, ám egyik sem végződött góllal, míg a kozármislenyiek hatékonyabban futballoztak és kihasználták lehetőségeiket.

Az első félidőben Havasi Dániel találatával 1-0-ra vezettek a vendégek, így még reménykedhetett a Maros-parti gárda, hogy a második játékrészben javíthat. Azonban a Kozármisleny nem engedte ki a kezéből a meccset és végül 4-0-ra győzött, miután Márkvárt Patrik, Pergel Bence, valamint Tóth Marcell is betalált a hálóba.

– Sajnos minden ellenünk van. Próbálkoztunk, de látszik, hogy nem vagyunk a megfelelő szinten. Az ellenfél csapata magabiztosabban focizott, kihasználta a lehetőségeit, mi pedig összeomlottunk a végére. Könnyen kapunk gólokat, valamint nem tudunk találatokat szerezni és ez rányomta bélyegét az egész szezonra – mondta Kolozsvári János, az M-Foci Kft. vezetőedzője.

– Szerintem megérdemelten nyertünk, a végén egy minden sebből vérző makói együttest győztünk le négy góllal. Sajnálom, hogy kiesett az ellenfél, hiszen egy szimpatikus csapat és szép körülmények között lehetett játszani – nyilatkozta Kovács Zoltán, a Kozármisleny FC vezetőedzője.

Eredmény, NB III, közép csoport, 29. forduló:

M-Foci Kft. – Kozármisleny 0-4 (0-1)

Makó, vezette: Katona Balázs (Vrbovszki Pál, Zahorecz Roland).

Makó: Garamvölgyi – Tamaskó, Juhász, Szabó A., Lászik, Tóth T., Kóródi, Babolek, Molnár J., Bány, Széll K. Csere: Podonyi, Vajna, Magyar, Zsoldos, Lipták, Weszelovszky. Edző: Kolozsvári János.

Kozármisleny: Molnár P. – Serfenstein, Rácz Á., Rácz F., Wittrédi, Havasi, Horvát, Racskó, Tóth M., Füredi, Turi. Csere: Kurucsai, Dankó, Pergel, Márkvárt. Edző: Németh Zsolt.

Gól: Havasi (27.), Márkvárt (57.), Pergel (88.), Tóth M. (92.).

További fotók az alábbi https://szinvilag.eu/index.php?page=post&id=3296 linken tekinthetőek meg.

Albert Barbara Andrea

post

Az utolsó hazai meccsünket játsszuk

Az M-Foci Kft. vasárnap 17:30-tól a Kozármisleny FC-t fogadja az NB III közép csoportjának a 29. fordulójában.

A makóiak az utolsó hazai mérkőzésüket az utolsó helyről várják. A kozármislenyiek tizenkettedikek a tabellán és 12 ponttal gyűjtöttek többet a Maros-partiaknál.

Rosszul alakult a múlt hétvége a makóiaknak, hiszen vereséget szenvedtek Hódmezővásárhelyen, de az ellenfél sem szerzett pontot. Egyébként a Maros-parti gárda már biztosan búcsúzik a harmadosztálytól, hiszen matematikailag nem tudja beérni a jelenleg bennmaradó helyen álló Szekszárdot.

Az ősszel gólnélküli döntetlent játszottak a csapatok Kozármislenyben.

Albert Barbara Andrea

 

Osztoztunk a pontokon a Kozármislennyel

Az M-Foci Kft. 0-0-s döntetlent játszott a Kozármisleny FC vendégeként az NB III közép csoportjának a 14. fordulójában.

A makóiak összeszedték magukat a múlt heti Hódmezővásárhely elleni vereség után és szervezettebben fociztak. Az első félidő kiegyenlített volt, a kozármislenyiek csak egy komoly helyzetet dolgoztak ki.

A második félidőben többet vállalt az ellenfél, miközben a Maros-partiak kontrákból veszélyeztettek. A vendégeknek megvoltak a lehetőségeik, ám végül maradt a gólnélküli döntetlen.

Az összecsapáson Magyar György is játszott, mert a sok védelmi hiba miatt úgy döntöttek, hogy szüksége van a csapatnak a tapasztalatára.

– Elértük a minimális célunkat és a végén akár a három pontot is megszerezhettük volna. Azonban a legfontosabb, hogy előreléptünk a múlt héthez képest! Mindenki küzdött és ez az eredményen is meglátszik. Teljesen elégedettek nem lehetünk, de telhetetlenek sem – értékelte a párharcot Magyar György, az M-Foci Kft. játékos-edzője.

Kozármisleny–M-Foci Kft. 0–0

Kozármisleny, 200 néző. Vezette: Leél-Őssy Ádám – jól (Nyerges, Sinkovicz).

Kozármisleny: Molnár P. – Rácz (Lantos, 88.), Tóth Má., Wittrédi, Márkvárt, Beke, Kiss (Horvát, 8.), Kocsis, Racskó, Tóth Ma. (Nicsenko, 62.), Turi. Vezetőedző: Németh Zsolt.

M-Foci: Weszelovszky 5 – Grecsó 5, Lászik 5, Magyar 6, Tamaskó 6 – Podonyi 6 (Hatvani, 82. –), Varga 5 (Bány, 93. –), Zsoldos 5 – Busa 5, Babolek 6, Széll 5 (Szilágyi, 77. –) Játékos-edző: Magyar György.

Sárga lap: Tóth Ma. (28.), Beke (87.) ill. Magyar (19., Zsoldos (68.)

post

Kozármislenyben igyekszünk javítani

Az M-Foci Kft. vasárnap 13:30-kor a Kozármisleny FC vendégeként lép pályára az NB III közép csoportjának a 14. fordulójában.

Az ellenfél 20 ponttal a hatodik helyen áll, míg a makóiak jelenleg tizenegyedikek a tabellán 14 ponttal. A Maros-partiak a hétvégén fájó 2-0-s vereséget szenvedtek a sereghajtó Hódmezővásárhelytől.

A tavalyi őszi szezonban a Kozármisleny 2-0-val otthon tartotta a három pontot, tavasszal pedig gólnélküli döntetlennel végződött a párharc.

A rivális is a legutóbbi meccsén kikapott, mégpedig a Honvéd II vendégeként. Előtte a dobogós SZEOL-t 2-1-re legyőzte a kozármislenyi gárda. Az M-Foci vasárnap megpróbál javítani a múlt heti botlást követően, ám nem lesz könnyű feladata Kozármislenyben. A vendégeknek sokkal többet kell mutatniuk a pályán, ha pontot/pontokat szeretnének szerezni.

A második csapatunk szabadnapos a megye I-es bajnokság 13. fordulójában.

Hajrá Makó!

A kiemelt fotó tavaly ősszel készült.

Albert Barbara Andrea