Dunaújvároson fejezzük be az idényt

Az M-Foci Kft. vasárnap 17:30-tól a Dunaújváros otthonába látogat az NB III közép csoportjának a zárófordulójában.

Korábban eldőlt, hogy az utolsó helyen álló makóiak búcsúznak a harmadosztálytól és sajnos már a helyezésükön sem tudnak javítani. A tabellán negyedik dunaújvárosi csapat sem léphet feljebb.

Az őszi idényben egygólos győzelmet aratott az ellenfél Makón. A mérkőzés gyakorlatilag már tétnélküli, de jó lenne ponttal/pontokkal zárni a szezont.

Albert Barbara Andrea

 

post

Az utolsó hazai meccsünket játsszuk

Az M-Foci Kft. vasárnap 17:30-tól a Kozármisleny FC-t fogadja az NB III közép csoportjának a 29. fordulójában.

A makóiak az utolsó hazai mérkőzésüket az utolsó helyről várják. A kozármislenyiek tizenkettedikek a tabellán és 12 ponttal gyűjtöttek többet a Maros-partiaknál.

Rosszul alakult a múlt hétvége a makóiaknak, hiszen vereséget szenvedtek Hódmezővásárhelyen, de az ellenfél sem szerzett pontot. Egyébként a Maros-parti gárda már biztosan búcsúzik a harmadosztálytól, hiszen matematikailag nem tudja beérni a jelenleg bennmaradó helyen álló Szekszárdot.

Az ősszel gólnélküli döntetlent játszottak a csapatok Kozármislenyben.

Albert Barbara Andrea

 

Pontokért lépünk pályára Hódmezővásárhelyen

Az M-Foci Kft. vasárnap 17:30-tól a Hódmezővásárhelyi FC otthonába látogat az NB III közép csoportjának a 28. fordulójában.

Az ellenfél sereghajtó helyen áll, míg a makóiak az utolsó előtti pozíciót foglalják el. Mindkét fél eddig 20 pontot gyűjtött és öt győzelem, öt döntetlen, valamint tizenhét vereség a csapatok mérlege.

A Maros-parti gárda egygólos hazai vereséget szenvedett a Kecskeméttől, a hódmezővásárhelyi együttes pedig 2-1-re nyert a Honvéd II-nél az előző fordulóban.

A makóiak szeretnének javítani az elmúlt hetek gyenge teljesítménye után és igyekeznek megnyerni a mérkőzést. Az ősszel 2-0-ra kikaptak a Maros-partiak, így megpróbálnak visszavágni.

Albert Barbara Andrea

 

post

Elvitte a három pontot Makóról a Kecskemét

Az M-Foci Kft. hazai pályán egygólos vereséget szenvedett a Kecskeméti TE-től az NB III közép csoportjának a 27. fordulójában.

Rosszul kezdődött a mérkőzés a Maros-partiaknak, hiszen az ellenfél már a 10. percben megszerezte a vezetést egy gyors támadás végén Zámbori Dániel góljával. A makóiak többet birtokolták a labdát, ám ez csak meddő fölény volt és nem tudták veszélyeztetni a vendégek kapuját.

A második félidőben nem sokat változott a játék képe. Az utolsó húsz percben közel állt a kecskeméti csapat az újabb gólhoz, míg a hazaiak a 85. percben találták el először a kaput, ekkor Babolek Zoltán 15 méteres lövését védte az ellenfél hálóőre. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, így a vendégek elvitték a három pontot Makóról.

Az ugyancsak kiesés ellen harcoló Szekszárd és Paks II ikszelt, míg a sereghajtó Hódmezővásárhely győzött, így pontszámban beérte az utolsó előtti Maros-parti gárdát.

– Fájó a vereség, hiszen a bennmaradásért küzdünk és egy nyerhető mérkőzést puskáztunk el. Sajnos ismét előjöttek a szokásos hibák és a támadójátékunk sem volt hatékony, a kaput is csak egyszer találtuk el. Mezőnyben nem fociztunk rosszul, de gól/gólok nélkül nem lehet nyerni – mondta Kolozsvári János, az M-Foci Kft. vezetőedzője.

– Nagyon masszívan védekeztünk, az ellenfélnek nem voltak komoly helyzetei. Hamarabb lezárhattuk volna a találkozót, ha pontosabban fejezzük be a támadásainkat. Küzdött a Makó, de szerintem megérdemelten győztünk – tudtuk meg Szabó Tibortól, a Kecskeméti TE vezetőedzőjétől.

M-Foci Kft. – Kecskemét 0-1 (0-1)

Makó, vezette: Somogyi Sára (Kulcsár Dániel, Farkas Dávid).

M-Foci: Füstös – Tamaskó, Juhász, Lászik, Tóth T., Kóródi, Babolek, Molnár J., Busa, Magyar, Széll. Csere: Garamvölgyi, Podonyi, Vajna, Bány, Lipták. Edző: Kolozsvári János.

Kecskemét: Kunsági – Bagó, Vágó, Peres, Vladul, Urbán, Takács, Markó, Terbe, Zámbori, Nánási. Csere: Mészáros D., Farkas I., Balog Sz., Kitl, Zámbó, Szabó D., Tóth R. Edző: Szabó Tibor.

Gól: Zámbori (10.).

További fotók az alábbi https://szinvilag.eu/index.php?page=post&id=3219 linken tekinthetőek meg.

Albert Barbara Andrea

post

A három pontért fogunk harcolni a Kecskemét ellen

Az M-Foci Kft. vasárnap 17 órától a Kecskeméti TE-t fogadja az Erdei Ferenc téri sportpályán az NB III közép csoportjának a 27. fordulójában.

A makóiak az utolsó előtti, 15. helyen állnak négy mérkőzéssel a szezon vége előtt. Az ellenfél 12. a tabellán és 11 ponttal gyűjtött többet eddig a Maros-partiaknál.

A hazaiaknak nem jól alakult a tavaszi idény, hiszen csak öt pontot gyűjtöttek, vagyis egy győzelem és két döntetlen mellett hétszer szenvedtek vereséget. A kecskeméti csapat négyszer nyert, kétszer ikszelt és négyszer kapott ki. A vendégek a múlt hétvégén a Honvéd II-vel osztoztak a pontokon hazai pályán, míg a Makó Pakson játszott döntetlent.

A csapatok az ősszel 3-3-mal zárták a meccset Kecskeméten. A Maros-parti gárda kétszer is vezetett, sőt a második alkalommal két góllal, de végül elszórakozta az előnyét. Az M-Focitól Busa Bence duplázott, Széll Kristóf pedig egyszer rezegtette meg ellenfele hálóját.

A makóiak rendkívül nehéz helyzetben vannak és nagyon meg kell nyomniuk a bajnokság hajráját. Sajnos már pontokban kell gondolkodnia a csapatnak, ha szeretne még némi esélyt a bennmaradás kiharcolásához.

Várjuk szurkolóinkat! Hajrá Makó!

Albert Barbara Andrea