post

A hosszabbításban kaptunk ki a Pécstől

Az M-Foci Kft. hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a PMFC-től az NB III közép csoportjának a 21. fordulójában.

Az első félidőben az agresszívebben futballozó vendégek ráerőltették akaratukat a makói csapatra, mely nem tudta azt mutatni a pályán, amit eltervezett. A Maros-parti gárda nem veszélyeztette a pécsiek kapuját, akik egy-két ígéretesebb lehetőségig jutottak. Az első játékrész gólnélküli döntetlennel végződött.

A szünet után sem javult a hazaiak támadójátéka és az 52. percben Valkovszki Péter megszerezte a vezetést egy fejesgóllal. A folytatásban a PMFC közel állt az újabb találathoz, ám a makóiak is próbálkoztak egyenlíteni. A 90. percben Molnár János büntetőből egalizált, viszont a ráadásban Koller Krisztián révén a vendégcsapat bezsebelte a három pontot.

– Úgy tűnik, jelenleg minden ellenünk van, ismét az utolsó pillanatokban kaptunk gólt. Próbálkozunk, de nem akar semmi sem összejönni és nehéz ezeket átélni – tudtuk meg Kolozsvári Jánostól, az M-Foci Kft. vezetőedzőjétől.

– Borzasztóan hektikus volt a találkozó, amit elterveztünk, azt megvalósították a fiúk. Rengeteg játékhelyzetünk volt, ha higgadtabbak vagyunk, akkor hamarabb is betalálhattunk volna az ellenfél hálójába. A problémám az volt, hogy a második félidőben nem tudtuk növelni az előnyünket és a csapatra rászállt a kezdeti görcs és a nyerni akarás – mondta Vas László. A PMFC vezetőedzője hozzátette, hogy a hajrában egy gyermeteg hibából büntetőt ajándékoztak a makóiaknak, de nagyot küzdöttek és az utolsó pillanatokban értékes három pontot szereztek.

M-Foci Kft. – PMFC 1-2 (0-0)

Makó, vezette: Takács Tamás (Zahorecz Roland, Belicza Bence Péter).

M-Foci: Garamvölgyi – Podonyi, Tamaskó, Lászik, Kóródi, Molnár J., Varga R., Gémes, Széll, Babolek, Zsoldos. Csere: Juhász, Grecsó, Tóth T., Magyar, Göncző, Lipták, Weszelovszky.

PMFC: Kovács B. – Katona, Futó, Kónya K., Koller, Valkovszki, Geiger, Ayrton, Romic, Péter, Kesztyűs. Csere: Kondor, Kálmán, Kiss K., Fujsz, Hanol, Somogyi.

Gól: Molnár J. (90., 11-esből), ill. Valkovszki (52.), Koller (92.).

További fotók az alábbi https://szinvilag.eu/index.php?page=post&id=2936 linken tekinthetőek meg.

Albert Barbara Andrea

TISZTELT SZURKOLÓINK!

A vasárnapi Makó FC – Pécsi MFC NB III-as mérkőzésre a hazai szurkolók az eddigieknek megfelelően az Aradi utcai hazai bejárat felől jöhetnek be. Jegyvásárlást követően csak a lelátó felőli oldalon, illetve a lelátóról szurkolhatnak. A Csanádi utca felőli bejárat csak a vendég pécsi szurkolóknak lesz megnyitva, akik a lelátóval szembeni oldalon, a kijelölt vendégszektorban tartózkodhatnak jegyvásárlást követően. A vendégjegyek ára egységesen 500 Ft.

Kérjük, időben érkezzenek a mérkőzésre, a beléptetés időt igényel a rendezők részéről. Megértésüket köszönjük!

Hajrá Makó!

 

post

Az első tavaszi győzelmünkre hajtunk

Az M-Foci Kft. vasárnap 15:30-tól a PMFC-t fogadja az Erdei Ferenc téri sportpályán, az NB III közép csoportjának a 21. fordulójában.

A két csapat őszi bajnokija gólnélküli döntetlennel zárult. Az első félidőben egyik félnek sem volt komoly helyzete, majd a második játékrész elején emberhátrányba kerültek a makóiak. Ezután a pécsi együttes nyomás alá helyezte ellenfelét, de Weszelovszky Gábornak köszönhetően megúszták kapott gól nélkül a vendégek.

A PMFC jelenleg a 13. helyen áll a tabellán, míg a Maros-parti gárda az utolsó pozíciót foglalja el. A két csapat között csak négy pont a különbség. A pécsiek – a makóiakhoz hasonlóan – még nem tudtak győzni a tavaszi szezonban és csak az Iváncsa ellen szereztek egy pontot. Az M-Foci a SZEOL ellen közel állt a sikerhez, ám végül 1-1-es eredmény született. A Makó legutóbb októberben nyert a Paksi FC II. ellen, riválisa pedig november közepén a Kozármislenyt múlta felül egy góllal.

Mindkét csapatnak égetően fontosak a pontok a bennmaradásért vívott küzdelemben. A Maros-parti alakulat mindenképp a győzelemért száll harcba, hiszen szeretne feljebb lépni a sereghajtó helyről.

Várjuk szurkolóinkat! Hajrá Makó!

Albert Barbara Andrea

 

post

Égetően szükségünk van a pontokra

Az M-Foci Kft. vasárnap 16 órától a Pécsi MFC vendégeként lép pályára az NB III közép csoportjának a 6. fordulójában.

A makóiak az elmúlt három meccsen nem szereztek pontot, idén csak az Iváncsát sikerült legyőzniük hazai pályán. Az ellenfél legutóbb két döntetlent játszott, előtte pedig az iváncsai gárda ellen nyert, így a 9. helyről várja a mérkőzést.  

A Maros-partiak a tavalyi őszi idényben 7-0-s vereséget szenvedtek a pécsiektől hazai környezetben, de akkor a tabella élén állt a rivális csapata. A tavaszi párharc sem alakult jól, hiszen 6-1-re kaptak ki a makóiak idegenben. A szépítő találatot Vajna Martin szerezte.

Az elmúlt szezon nagyarányú pécsi győzelmei után sem vonhatunk le következtetéseket, mert azóta jelentősen átalakult a Pécs és a Makó kerete is. Egy biztos, a vendégek mindent megfognak tenni, hogy javítsanak az előző fordulókhoz képest és elkerüljék a kieső helyeket.

A második csapatunk szombaton 16:30-tól a Székkutas TC otthonába látogat. Fontos összecsapás elé néznek a Maros-partiak, hiszen az ellenfelükhöz hasonlóan eddig egy pontot gyűjtöttek, így a két gárda a 12. és a 13. helyen áll a tabellán. A makóiak az első győzelem reményében utaznak Székkutasra.

A kiemelt fotó tavaly ősszel készült.

Hajrá Makó!

Albert Barbara Andrea